Tudómányos kategóriák

معلومات المواد باللغة العربية

Könyvek

A tételek száma: 50

  • Magyar

    DOCX

    Jézust valóban keresztre feszítették megváltásunkért?

  • Magyar

    PDF

    Ez a könyv azoknak a tanúságaiból lett összeállítva, akik objektíven tanulták az iszlámot, majd tudatos döntés eredményeképpen felvették a vallást. A szándék az, hogy azok, akik még nem gondolkoztak az iszlámra való áttérésen, beleláthassanak azoknak a gondolataiba, akik ezt már megtették azáltal, hogy elolvassák tanúságukat, és hogy megismerik, hogy az iszlám egy olyan hit, amely minden kor számára megfelelő, és alkalmazható az idők végezetéig.

  • Magyar

    PDF

    A keresztények, a muszlimoktól eltérően, abban hisznek, hogy Jézus (BLV) Isten (Allah) fia, és vannak közülük, akik abban hisznek, hogy ő maga Isten. Abban is hisznek, hogy Ő (Allah) lejött a mennyből, megtestesült, megverték, szenvedett és keresztre feszítették, az emberiség bűnének eltörléséért, amelyet atyjuktól, Ádámtól (BLV) örököltek. Vajon honnan származnak ezek a hiedelmek, és van-e a könyveikben valamilyen bizonyíték ezeknek az alátámasztására? Jézus (BLV) küldött volt, vagy Isten? Allah (S.W.) Egy, vagy három? Az író, hogy válaszoljon ezekre a kérdésekre, megvizsgálta a Szent Biblia Ó- és Újtestamentumát, az egyházi emberek és a nyugati szabad gondolkodók írásait és bizonyítékokkal szolgál minden kijelentésre.

  • Magyar

    PDF

    Ahogyan élnünk, halnunk kell

  • Magyar

    PDF

    Hogy feleljünk a könyv címét adó kérdésre, megvizsgáljuk a Bibliát, a keresztény teológusok, kutatók, tudósok és történészek írásait, tudományos módszereket követve. Nincs két egyforma kézirat az Újszövetség kéziratai között. Mindegyikhez hozzátettek vagy elvettek, az író véleményének megfelelően, és ezt a keresztények is elismerik.

  • Magyar

    PDF

    Sokan félreértik a Bibliát és azt gondolják, hogy mivel a hit Jézus istenségében annyira elterjedt, biztosan a Bibliából származik. Ebben a könyvben átfogóan bemutatjuk, hogy a Biblia nem ezt tanítja. A Biblia minden írója abban hitt, hogy Jézus nem Isten. Az a gondolat, hogy Jézus Isten, nem volt a keresztény hit része a Biblia megírása utánig, és évszázadokig tartott, míg a keresztény hit részévé vált.

  • Magyar

    PDF

    A legjobb ellátás az Ítélet Napra

  • Magyar

    PDF

    Nim A Szentháromság doktrínája összezavaró minden keresztény számára. Bár az író keresztény volt és hitt a Szentháromságban, mikor kutatást végzett e doktrína eredetét illetően, felfedezte legnagyobb csodálatára, hogy ez egy későbbi fejlemény volt, amelyet különböző keresztény írók és gondolkodók hoztak létre. Ebben a könyvben M. A. C. Cave felépíti a bizonyítékot, hogy a Szentháromság nem más, mint egy ember alkotta doktrína, és nem Isteni kinyilatkoztatás.

  • Magyar

    PDF

    Ez a könyv néhány példáját mutatja be az iszlám valódi szépségének és nagyságának. Isten nem teremtette az emberiséget spirituális lényként, aztán hagyta, hogy magunknak találjuk ki spirituális lényünk értékét és célját. Ellátott minket érdeklődő elmével, amely keresi az igazságot. Minden embernek megadta a útmutatás kelyhét, amely soha nem ürül ki, amíg folyamatosan iszik belőle. Isten tökéletességének prizmáján keresztül fénye a könyörület, a kegyelem és az igazság szivárványát szórja; és lelkünket beszínezi az a tökéletes hit, amelyre Isten teremtett minket. Ezért arra hívlak téged, hogy objektív és nyitott szemlélettel olvasd el ezt a könyvet, amely megmutatja az iszlám szépségét, érthetőségét és egyszerűségét!

  • Magyar

    PDF

    Ebben a könyvben 40 gyakori kérdést és választ találhatunk az iszlámmal kapcsolatban, amik segítségül szolgálhatnak az iszlám jobb megértésében is. Olyan témákat érint, mint Allah, a muszlimok, Mohamed próféta (Allah áldása és békéje legyen vele), Jézus (béke legyen vele), az iszlám pillérei, dzsihád, poligámia, a nők helyzete, és sok más nagyon fontos témát.

  • Magyar

    PDF

    Ez az informatív könyv a bűn és a megbocsátás alapvető kérdéseivel foglalkozik a mai kereszténységben és az iszlámban elemző perspektívából.

  • Magyar
  • Magyar

    PDF

    Rövidített, összefoglal ó értekezés a Hadzs (Hağğ;Zarándok lat) leírására és bemutatására

  • Magyar

    PDF

    A Röviditett ÉrtekezésA Prófétai Mecset meglátogatásá ról, annak illemeiröl ės vallási szabályairól

  • Magyar
  • Magyar

    PDF

    Ki teremtett meg engem? És miért?Minden a Teremtő létezésére mutat és utal

  • Magyar

    PDF

    Az Iszlám [Al-Iszám] A Fitra (a tiszta, romlatlan, veleszületett egyistenhit), az értelem és a boldogulás Vallása

  • Magyar

    PDF

    Az Iszlám Allah Küldötteinek Vallása

  • Magyar

    PDF

    Ki teremtette a világegyetemet? Ki teremtett meg engem? És miért?

  • Magyar

    PDF

    Ez a kiskönyv keresztény egyházi és világi emberekkel folytatott beszélgetések eredménye, a célja a gondolatébresztés, és az, hogy az ember elgondolkozzon, mi is került bele a kereszténységbe. Elkerülhetetlen témákkal foglalkozik azok számára, akik az igazságot keresik, és akik összehasonlító vallástudománnyal foglalkoznak. Az olvasók meg fognak lepődni, ha megtudják, hogy a Bibliában Jézus soha nem állította, hogy ő Isten; hogy Jézus nem halt meg a kereszten; hogy a Jézus által megtett csodákat sok más próféta is megtette, sőt, hitetlenek is; és hogy maga Jézus hirdette Mohamed próféta eljövetelét, béke legyen velük.